Mi a baj a tejjel?

Share

Ahogyan azt Alice Walker ember- és állatjogi aktivista találóan megfogalmazta: az állatok a saját céljaikért léteznek ezen a bolygón , nem pedig az emberek igényeinek kielégítésére.

A szarvasmarha, ahogyan minden más emlős, csupán az utód megszületése után termel tejet , viszonylag rövid ideig, azzal a céllal, hogy az első hónapokban azzal táplálja kicsinyét. A tejelő teheneket minden évben művi úton, inszeminációval termékenyítik meg. A vemhesség 9 hónapig tart. Amikor egy tehén világra hozza a borját, pár órán belül elveszik tőle – ha nem ezt tennék, megletősen kevés tej jutna az embereknek. Természetüknél fogva a tehenek bensőségesen kötődnek az utódjaikhoz, és ha lehetőségük van rá, születésük után egy teljes éven át gondozzák, óvják őket. Bevett gyakorlat, hogy a frissen született borjúkat elrángatják anyjuk melől a tehén hisztérikus bömbölése közepette. Más helyeken éppen a tehenek kitöréseit megelőzendő, szülés után elszállítják az anyaállatot, hogy zavartalanul vehessék ki a borjat az elletőből. Ahogy az ember is, a szarvasmarha is őrjöngő, kétségbeesett és mindenre elszánt , ha nem találja a kicsinyét. Napokig bőgnek, tombolva keresik a borjaikat. Ilyenkor nemritkán nekimennek a tejüzem dolgozóinak, rúgnak és harapnak. Az elszakítás után a tehenek napokig gyászolják a borjaikat. Az elkeseredett tehénbőgés megszokott hang a tejüzemek környékén élőknek. Miután a borjakat elveszik, a tehenekre naponta kétszer fejőgépeket csatlakoztatnak, hogy serkentsék és fenntartsák a tejtermelésüket. Egy borjú nyilvánvalóan ennél jóval gyakrabban szopna. Ilyen körülmények között a tőgyek begyulladása elkerülhetetlen.
A tehenek normális körülmények között 20 évet élnek. A tejüzemekben 4 éves korukra kiöregednek és vágóhídra kerülnek.

A közhiedelemmel ellentétben nincs szükségünk más állatfajok tejére. Sem kalcium-, sem fehérje-, sem vitamintartalma nem magasabb , mint egyes növényi táplálékoké, felszívódás szempontjából pedig kifejezetten rosszabbak a tejtermékek. Kényelmi, élvezeti funkciója tagadhatatlan, mind tudjuk , milyen jól tud esni egy habos tejeskávé, egy négysajtos pizza vagy egy túrós rétes például. Ám mindezeket az élvezeteket növényi tejek , sajtok , tejfölök , tejszínek, túrók egyre szélesebb repertoárja biztosítja számunkra.

Forrás: Vegán világ – A Vegán Állatvédelem Egyesület Lapja

Szerkeztő: Bonifert Anna